Az alábbi magyar nyelvű, vázlatos kivonatot Oroszné Takács Gabriella készítette:
Dr. Sharon Stone-nak a Nemzetközi Prófétai Csúcstalálkozón elhangzott próféciája
(az esemény házigazdái Cindy és Mike Jacobs)
- november 18., 18:30
Az eseményen jelenlévőkre vonatkozik az ima/prófécia:
- … összekötlek, gyűjtelek, összeházasítalak, kombinállak, összekapcsollak és összeforrasztalak benneteket.
- én cselekszem azt, hogy egy bővülés/feldúsulás zajlik: ez erősíti az én terjeszkedésem/növekedésem, ezzel növelem a befolyásom a nemzetek között és a területeiteken.
- Készítek egy olyan prófétacsoportot (kompániát), amely az azonnali céljaimat betölti. Malakiás 4:5-6 (Atyák szívét a fiakhoz és megfordítva): „És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy amikor eljövök, átokkal ne sújtsam a földet.” Amit én ezen a héten teszek: megoldom ezt az igeverset. Nem jöhet átok a földre, hiszen a menny felé együttesen (egységben = összehangoltságban) szállnak fel a hangok a nemzetekért.
- Ez pedig a 2. menete, 2. fázisa a prófétai mozgalomnak, ez indult most útjára. Ezúttal nem szülő, hanem manifesztálódó szolgálat. Ez az időszak a főnökök időszaka lesz. Egy fordulati kenet folytatódik. De ez az időszak a főnököké lesz: elkövetkezik egy sokakból álló újbóli együttműködési időszak. Sokatok keveredni fog. Egy összehangolódás jön a testületi kenethez és a testületi tekintély/felhatalmazáshoz.
- Ez mit is jelent? A prófétáim többé nem izoláltan élnek. A csontok összeérnek, kapcsolódnak. Próféták és prófétikus emberek: most már izmosak vagytok, megformálódott testben vagytok, és ti vagytok az én prófétai csoportom (kompániám). A feltámadás lehelete most rajtatok van, hogy álljatok fel és foglaljátok el a helyeteket, mert van bennetek bátorság, felhatalmazás. Egy éles kard ez, melyet odaadtam nektek/a rendelkezésetekre bocsájtottam. Innentől nem úgy ismernek benneteket, mint katonákat, hanem mint hadsereget. Ti lesztek a tanúi ennek a változásnak itt a földön: a prófétai mozgalom 2. fázisának.
Ezt mondja a Ti Istenetek.
Később Cindy fogja megosztani velünk az Igét, amit az Úr a szívére helyezett, de úgy gondolom, lesznek átfedések, mert a Szent Szellem ugyanaz mind a kettőnkben.
Hiszem, hogy amit ma Isten hangsúlyoz: a nemzetek. A másik az eklézsia, ahogyan az egyház kormányoz itt a földön, és a befolyását használja, melyet az Isten Szelleme adott nekünk.
Az egyik fő üzenet pedig amit Isten az ajkunkra helyez, az pedig az örökké növekvő/előrenyomuló Királysága Istennek. És hogy mi ennek hogyan legyünk részesei? Mint a nemzetek felé szolgáló próféták?
A férjem nem nézi velem közösen az esti hiradót. Azért, mert amikor jön a hír, én már rákezdek: nem, te hazug, ezt nem teszed, a Júda Oroszlánja nagyobb tenálad, azt mondom az Úr Jézus nevében, hogy ez itt most megáll, most azonnal, …… foglyul ejtem Jézus nevében, stb. Így a férjem beszerzett magának egy másik TV-t, a ház egy másik szobájába. De hogy ezt miért is mondtam el: Isten nem beszél veled arról, ami miatt te nem gondolkozol/aggódsz. És az egyik módja, ahogyan Te a nemzetekért fel tudsz lépni, az az, hogy képben vagy arról, mi zajlik a médián keresztül a világban. Tiéd a tanácsolás szava. De tudnunk kell azt is, mi zajlik a médiában. Persze, ha elhinnénk mindazt, amit a média mond, akkor bolondok lennénk, de mivel megvan az Istennel a kommunikációd, ha valami aktualitásról beszélni akar Isten, – akkor a szemei pásztázza a földet, hogy hol van olyan prófétája, akit érdekel, mi zajlik a mai időben – akkor megtalál téged. Nem azért talál meg, hogy na végre, eljött a te időd, hanem azért, mert már benne vagy a folyamban. Szembejön veled a hír, és te azt mondod: „na, ezt ti nem teszitek, nem engedem, mert látok, figyelek, kiáltom, Uram, küldd ki a te angyalaid seregét ebbe a nemzetbe, abba a nemzetbe!” Tehát arról beszél veled Isten, ami felől gondolataid vannak/ami foglalkoztat.
A múltkor volt egy ima bennünk Afrikáért, Zimbabvé elnökének a leváltása kapcsán. Közös volt az ima, sokak itt voltak, egyesülve, hogy siettessük a változásokat a világ ezen konkrét pontján. Ennek közepén szóltam (nem nyilvánosan, hanem vezetői tanácsra 2-3 szervező jelenlétében azt, amit az Úr mutatott), és másnap reggelre benne volt a hírekben, hogy le lett tartóztatva ez a leváltott elnök! – és mi úgy gondoljuk, hogy ez csak a kezdete az ő mennyei leváltásának, elutasításának, amit az Isten Szelleme kibocsájtott.
Nem hinném, hogy én voltam az egyetlen ott az imaalkalmon, akinek ezt az Úr mondta. De már régen megtanultam: Bizony, vannak pillanatok, amikor elcsíped, mit tesz az Úr. És ha nem azonosítod, lemaradhatsz róla. És nem akarunk lemaradni a változásokról, amikor elmozdulások vannak a nemzetekben. És hiszem, hogy még több ilyen fog jönni ezekben az időkben.
Jeremiás 23: 18-22: … (ekkor történik, hogy Jeremiás kihívja a hamis prófétákat.) hiszen meg kell tanulnunk az Ő Jelenlétéből kifelé/kiindulva prófétálni, és már nem csupán az ajándékainkból kiindulva prófétálni. Egy nemzetpróféta először már ott áll az Isten Jelenlétében, mielőtt kinyilatkoztatja az Atya akaratát másnak. Ez úgy hiszem, ha így teszel, ez szentséget, tisztaságot hoz, nagyobb felhatalmazást hoz, gyorsabban átjön a valóságba. A nemzet prófétája szent helyen áll, kihirdetve a személyt és a Krisztusi elmét egyidőben, és már nem csak stratégiakibocsájtás zajlik, mint amikor csak kihajítanak egy szót valakire.
Ha valakivel egymásnak bemutatkozunk, mi a második kérdés általában a kultúránkban? Mivel foglalkozol? Azt vettem észre, hogy a mi nemzeti prófétáink nem ismerik a saját munkaköri leírásukat. Ez most nem arról szól, hogy a te specializációdat piszkálni szeretném, de van olyan helyzet, hogy ezt mégis tisztázni kell, hogy abban járhassunk, amit az Isten Szelleme nekünk adott. Tehát ezek a részei: természetesen kimondjuk a nemzet/nemzetek sorsát/küldetését, amit Isten a szívedre helyezett. Ez így eléggé általánosan hangzik. Hogy csinálod? Előhívod a szándékolt jövőjét annak a nemzetnek, amiért megalakult. Nem csak azt lesed, mi zajlik a nemzetben. Megvalósulásra hívod a jövőjét. De mit csinálsz prófétaként? Felnyitod a menny kapuit arra a nemzetre, hogy beinvitáld, üdvözöld Isten Szellemét, hogy bejöjjön abba a nemzetbe, hogy végrehajtsa mindazt, amit te rendelsz és kihirdetsz. Meghívod, hogy tegye azt MOST! Itt és most!
A következő része egy kicsit bonyolultabb: a mi feladatunk, hogy felnöveljünk egy sereget az imára, a harcra és a bevetésre/cselekvésre/eljegyzésre (ezt mind jelenti a szó). A felnevelés azt jelenti, hogy reprodukálod, amit Isten Szelleme helyezett a szívedbe. Nem mindnyájan tartunk prófétai kurzusokat, tréningeket, de amit mindannyian kell, hogy tegyünk, az az, hogy reprodukáljuk a hadsereget, hogy az létezzen, és képes legyen az illatát és a befolyását kiárasztani. Ezt hogy teszed? Néha csak a hálószobádban állsz, és előhívod ezt a hadsereget. Hívod északot, hívod délt, keletet, nyugatot, és már nem csak egy SWAT-csoport vagyunk, hanem elborítjuk az ellenséget a kijelentésünk kardjával, az Isten seregével, egyetértésben, együttesen, és végrehajtjuk, hogy arra fókuszálunk, hogy az ellenség erősségei leomoljanak. Van, hogy emberek előtt teszed mindezt, van, hogy egyedül a hálószobádban. De sokszor a nemzetedben lévő szellemi erősségekkel is konfrontálódni kell. És megértem, hogy vannak, akik azt mondják, a hadviselést szeretettel kell megvívni, de ha mondhatok valamit 44 év szolgálat után, mindenki belemegy a szellemi harcba, ha a családja vagy a pénzügyei érintettek benne. A próféta hadviselésének oka nem a harci kedv, hanem az a hatalmas szeretet, amellyel melletted áll, és a javadat akarja. Szeretetből fakad, hogy harcba megyünk a nemzetünkért. Végezetül: a nemzet prófétái mivel konfrontálódhatnak nemzet szintű erősségekkel, ki fogják fürkészni az elrejtett démoni stratégiákat, hogy sokan mások is tudjanak győzni a démonikus erők felett. És mindnyájunknak ez a célja, ez az irányultsága, hogy lássuk megvalósulni, érvényrejuttassuk, kihirdessük, amire az Úr elhívott bennünket személyesen, a családunkat, a gyermekeinket és a nemzetünket, és azt 100%-osan bevégezzük, amire az Úr elkészített.
Imádkozzunk! Atyám, nem akarunk azok lenni, akiknek csak címe van, de funkciója nincsen. Nem akarjuk, hogy csak lássuk, mennyi ajándékunk van, de ötletünk sincs, mihez kezdjünk velük. Nem akarunk a Királyság kulcsait a kezünkben csörgetve járkálni, anélkül, hogy tudnánk, egyáltalán milyen ajtókat nyitnak ezek, és melyeket kell ezekkel bezárnunk. És ma itt állunk, Istenem, és a nemzeteken függ ma a figyelmünk, és a nemzetek sorsán, így emeljük fel a kezeinket, és a szívünk jelentkezik és a szellemünk is jelentkezik, hogy kérjünk, Atyám, kérlek használj bennünket, hogy kiigazodjanak/egyesüljenek a nemzetek az adott időben való céljaidra. Istenem, a Te szívedből előállt idők valósuljanak meg, jöjjenek létre, többé ne késlekedjenek. Atyám, kibocsájtom most a mennyből való megbízatást a mai napon. Atyám, a parancsolást, hogy ahová küldtél, plántáltál bennünket, ahova küldesz, amiért szeretnéd, hogy imádkozzunk, legyen ott velünk, befogadjuk a Te friss szellemi hatalmat, hogy a nemzetek javára/nemzet nevében tudjunk szólni. És így szóljuk, hogy nemzetek legyetek kiigazítottak, nemzetek legyetek kiigazítottak, nemzetek legyetek kiigazítottak! Ámen!
Leave A Comment