A misszió célja: az evangélium eljuttatása minden budapesti emberhez.

 

Hogyan történik? Az a látásunk, hogy Budapesten minél több helyen egy időben hirdessük Jézus nevét, lehetőség szerint többféle módon. Küldetésünk: hirdetni az evangéliumot mindenhogyan, hogy senki ne tudjon hazamenni úgy, hogy ne találkozna az Örömhírrel. Ehhez elengedhetetlen a gyülekezetek közötti összefogás, mivel 2 millió ember lakik Budapesten.

Úgy kezdjük, hogy találkozunk a megadott helyszínen, beosztjuk a csapatokat, (ki hova megy), majd imádkozunk. Ezután indul mindenki a saját csapatával a saját helyszínére hirdetni az evangéliumot és imádkozni az emberekért. Az idő lejártával visszajövünk a találkozási ponthoz, megosztunk néhány bizonyságot, és hálát adunk Istennek az egész alkalomért. Az evangelizáció alatt egy élő imaháttér működik, melynek a Facebookon vagy sms-ben küldjük az imakéréseket közvetlenül az adott beszélgetések után. Ők pedig folytatják az imát azért az emberért.

 

Gyakorisága: havonta 1 alkalommal. Azért csak egyszer, hogy mindenkinek legyen ideje a saját szolgálataira.

 

Egyéb célok: kihívni szolgálatra azokat a keresztény embereket, akik eddig nem mertek kijönni az utcára evangelizálni. Ezáltal segítve őket a kőfalaikat átugrani.

Gyülekezetek közötti egység létrehozása: az eklézsia úgy működjön, mint Krisztus hadserege. Fontos, hogy a saját gyülekezeteinket képviseljük az evangelizáció során. Ez azért szükséges, mert amikor Isten rátekint erre a munkára, akkor láthatja az összefogást.

Kapcsolatok: ha valakivel az utcán felvesszük a kapcsolatot, vagy átadja életét Jézusnak, akkor őt a saját gyülekezetünkbe hívjuk. (Mindenki a sajátjába.)

Mindenkit szeretettel várunk!