Cikk írója: Bill Yount – 2017.7.25. -> Fordította: Oroszné Takács Gabriella (Köszönet érte!)
“De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha egyenként megíratnának, úgy vélem, hogy maga a világ sem tudná befogadni azokat a könyveket, amiket írnának.” (Jánis 21:25).
Arany tollakat láttam a Mennyből a Földre hullani, mintha ezeket az angyalok gerelyként bocsátották volna útjukra ismeretlen emberek kezébe. Láttam, ahogy ezek a tollak lándzsákká és kardokká változtak, ahogy a kezekbe hullottak. Ahogyan ujjaikkal írni kezdtek, a könyvek, dalok és költemények halálos fegyverré váltak az ellenséggel folytatott harcban!
A Zsoltárok 144:1 aktiválódott szerte a földön: “Áldott az ÚR, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, és viadalra ujjaimat.”
Óriási tárházak a Mennyben
Szellemben hatalmas tárházakat láttam, melyek telis-tele vannak könyvekkel, dalokkal és költeményekkel. Észre vettem, hogy a könyveknek nem volt se címük a borítón, se betű nem volt a lapjaikon. Szavak nélküli könyvek voltak, üresen álltak kötegekben a kották, és a költemények helye is üres lapokból álltak, magasan felpolcolva, fel, egészen a mennyezetig. Magasan pedig, az ajtó fölött ez volt olvasható: “Az utolsó órában kibocsátásra és publikálásra váró irodai készletek a Földre.”
Hallottam, amint az Atya parancsot ad angyalainak: “Ürítsétek ki ezeket a tárházakat és szállítsátok le a Földre! Vannak megírandó könyvek, új énekek, melyeket még nem énekeltek, költemények, melyeket ha idéznek, visszafordítja a szíveket Hozzám. Vessétek le a tollakat először, és utána ürítsétek ki a tárházakat!”
Hallottam, amint az Atya azt mondja: “Írói kenetet bocsájtok a Földre!”
Szellemben azt láttam, mintha maga a Grand Canyon válna az egyik elosztó központok egyikévé, és feltelik, mint valami hatalmas könyvtár a földön, tele bizonyságtétellel, könyvekkel, dalokkal és versekkel. Ezután az angyalok lebuknak és ezeket az irományokat az Isten által rendelt helyükre szállították: szentekhez, énekesekhez – a világ számos pontjára. Láttam, ahogy a tengereket és a föld vizeit beborítják az írások, és rájuk ömlik az irodalom. Isten dicsősége ezekből az irományokból származóan ezeknek a vizeknek megváloztatja az áramlatát, és azok olyan helyekre is eljutnak, ahová ember nem is volna képes elszállítani.
Úgy érzékeltem, hogy az Úr maga marketingelte a saját anyagát, melyet a földre bocsájtott. Olyan kezekbe helyezte, melyeket a Szent Szellem vezérel és ösztönöz írásra. Azt éreztem, hogy az Atyának hatalmas vágya, hogy irodalmi alkotásokkal töltse be a Földet, hogy az egész világ megtudja, milyen hatalmas dolgokat vitt véghez az Ő népéért: „Az Úr elküldte az Ő szavát, és nagyszerű csapat publikálta!” (vesd össze: Zsoltárok 68:11)
Van benned egy könyvre való? Egy dal kering a szívedben? Van egy költemény, ami fel-feljön a felszínre?
Talán az Úr hív téged ebben az órában, hogy tollat ragadj. Küldd el ezeket az írásokat számunkra, és ha tudjuk, feltesszük weboldalunkra.
Leave A Comment