A gyanta többféle fa – főleg fenyőfélék – által termelt ragacsos váladék, amely a fán ütött sebek védelmét szolgálja. Veszélyes anyaggá van nyilvánítva Magyarországon. Érintésre ragadós és nehezen lemosható. Nyomás hatására kifolyik. A gyantatáska egy sebhely, mely tárolja. Képes megkövesedni hosszú idő alatt.
Sokszor mi is ilyen sebeket hordozunk a megbocsátatlanság által. Olyan üregek keletkeznek, melyekben váladék termelődik védelmünkre. Ez a védelem falakat állít közém és a többiek közé, és már sokszor én előbb bántok, minthogy a másik meg tudna bántani engem. Már a kérdést, a segítségnyújtást is bántásnak veszem.
Az egyik lehetőség, hogy hagyom a gyanta folyását, és várom a megkeményedését, mely együtt jár a magánnyal, elszigetelődéssel – embertől, Istentől.
A másik lehetőség, hogy megkérem a Mennyei Orvost, hogy kezdje el bennem a műtétet. Nagyon fájdalmas, ugyanis fel kell nyitni a sebet, ki kell marni a gyantát tartalmazó üreget, és a helyére pont oda passzoló javítást kell befoltozni, mely észrevétlenül hasonlít az eredetire. Erre mi képtelenek vagyunk, erre csak Isten képes. Mi csak a saját részünket tudjuk megtenni, mely a következőkből áll:
1. lépés: felismreni, hogy megbocsátatlanság van a szívemben valaki felé
2. lépés: akaratommal úgy dönteni, hogy megbocsátok
3. lépés: kiadni, kisírni érzelmeimet az Úrnak
4. lépés: elfelejteni, és nem engedni az ördögnek, hogy többet emlékeztessen rá.

A megbocsátás Isten és közöttem levő ügy, melyben csak akkor van szükség a másikra, ha én bántottam meg őt. A 3. lépés nagyon fontos, mert ha nem tesszük meg, az érzelmeink kezeletlenül maradnak, és nem tudjuk átélni a megbocsátás szabadságát. „Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!” Jeremiás Siralmai 2.19.