Nem emlékszem, mi történt 35 évvel ezelőtt, de anyukám emlékszik. Én annyit tudok, hogy kiemeltek a hasából, és megszülettem, világra jöttem, elindultam, és eljutottam valahova, amiről néha azt gondoltam, hogy “hűha”. Aztán rájöttem, hogy valójában lefelé indultam, a magányba, az örömtelenségbe, a sivárságba. Mindez azért volt, mert én akartam megoldani az életem, én tudtam, hogy nekem mi a jó, és totál csőd lett…
Ebben a lesüllyedt állapotomban kiáltottam, hogy “valaki mentsen meg, mert nem bírom tovább”, és Jézus megmentett. Megismertem a szeretetét, felismertem a bűneimet, az elveszett állapotomat, behívtam Jézust a szívembe, és újjászült engem. Erre a születésre már emlékszem, ezt nem tudom kiverni a fejemből, mert nagyon elevenen él a legbensőmben, és lüktet bennem az Élet. Elvette a bűneimet, elvette a szégyenem, helyette pedig adott békességet, örömöt. Azóta tudok aludni éjszakánként, azóta nincs hiányom semmiben, azóta tudom, mi az életem értelme.
JÉZUS A MEGMENTŐM!
DICSŐSÉG ISTENNEK!